Ipari hűtéstechnika

IPARI HŰTÉSTECHNIKA

A hűtés szerepe

Az élelmiszerek eltarthatóságában nagyon fontos szerepet játszik az alacsony hőmérsékleten való tárolás, amit már az őskorban is felismertek, hiszen az elejtett vadat hóval, jéggel hűtötték. Később az ókori görögök és a rómaiak földbe ásott jégvermeket használtak az élelmiszerek tárolására, a középkorban pedig pincékben és kutakban hűtötték az élelmet. Az idő múlásával egyre nagyobb igény mutatkozott a táplálékok, húsok tartósítására, a gyümölcsök, italok és borok hűtésére, így megkezdődött a jégkereskedelem és a mechanikus hűtőberendezések feltalálásának korszaka.

A hűtőszekrény története röviden

A jéggel történő hűtésnek egészen a 19. századig meghatározó szerepe volt. Az első sikeres mesterséges hűtési eljárás a skóciai születésű William Cullen nevéhez fűződik, majd az első gőzzel működő hűtőgép terveit Oliver Evans amerikai mérnök fogalmazta meg, 1805-ben. Az első igazi, akkor még gőzzel működő “hidegcsináló gépet” az egyesült államokbeli John Gorrie építette meg a 19. század közepén. Ezt követően számtalan technikával kísérleteztek, de végül a „kompresszoros megoldás” vált be, amely bizonyos gázok összepréselése révén hozza létre a hűtőközeget.

A kisebb méretű háztartási hűtőszekrények csak a 20. század elején jelentek meg. Az első elektromos hűtőt, azaz a frizsidert Chicagoban, adták el, és azóta karrierje töretlen. 1928-ban egy újabb mérföldkövet jelentett a freon feltalálása, amely Thomas Midgley nevéhez fűződik. A freon egy színtelen, szagtalan hűtőközeg, amely nem jelentett robbanásveszélyt és nem volt egészségre ártalmas, mint a korábban alkalmazott ammónia. A freon alkalmazása forradalmasította a háztartási hűtőszekrények elterjedését, és 1937-ben az Egyesült Amerikai Államokban már minden második háztartásban megtalálhatóak voltak. Később aztán kiderült, hogy a freon a levegőbe jutva károsítja az ózonréteget, így betiltották az Európai Unióban. Ezért napjainkban a technológia jelentős mértékben a környezetvédelmi céloknak megfelelő megoldásokat részesíti előnyben.

Mit ajánl az Anvalor?

Kínálatunkban minden téren széles választékú hűtőszekrény, mélyhűtőszekrény, illetve hűtő- és mélyhűtőláda szerepel. Tekintse meg termékeinket!

HŰTŐSZEKRÉNYEK
Tovább
MÉLYHŰTŐSZEKRÉNYEK
Tovább
KOMBINÁLT HŰTŐ- MÉLYHŰTŐSZEKRÉNYEK
Tovább
HŰTÖTT MUNKAASZTALOK
Tovább
HŰTŐ- ÉS MÉLYHŰTŐLÁDÁK
Tovább
SOKKOLÓHŰTŐK
Tovább

AKCIÓS TERMÉKEINK