Termékek száma a kategóriában: 1-24 / 57 db
A gyorsabb keresés érdekében kérjük, használja a szűrőket! | Áraink tájékoztató jellegűek.

Sokkoló hűtő – a formát és zamatot megőrző fagyasztás

Mi is a hűtés, illetve a fagyasztás? Hűtésről beszélünk minden olyan esetben, amikor valamely közegből hőt vonunk el. Csak úgy, önmagában “hideget csinálni” ugyanis nem lehet. A hőtan második főtétele szerint a hő azonban „magától” csak egy melegebb, vagyis egy nagyobb hőmérsékletű helyről, egy hidegebb, vagyis kisebb hőmérsékletű helyre képes átáramlani. Ellenkező irányú vándoroltatásához munka befektetésére is szükség van. Olyan ez, mint az a fizikai törvény, hogy a víz magától lefolyik a hegyről, de visszafelé már szivattyúzni kell.

Csakhogy, az élelmiszertermékeket a lehető legkíméletesebben kell mélyen lehűteni, hogy kiengedés után ismét frissen és étvágygerjesztően kerülhessenek az asztalra. Ennek előfeltétele a “gyorsfagyasztás” vagy “sokkoló fagyasztás”, amihez napjainkban elengedhetetlen kellék a sokkoló hűtő. A sejtekben tárolt víznek nagyon gyorsan kell megfagynia annak érdekében, hogy olyan kisméretű jégkristályok képződjenek, melyek már nem károsítják a sejt szerkezetét.

Ezt semmi mással nem tudjuk elérni, csak és kizárólag sokkoló hűtő alkalmazásával. A hűtés technikája nagyon régóta foglalkoztatta az emberiséget, hiszen nyáron nem kis gondot okozott az élelmiszerek biztonságos tárolása. Erre a jég lehetett a legmegfelelőbb, de azt is ki kellett találni, hogyan állítson elő az ember 35 fok forróságban vízjeget? Kezdetben ezt úgy oldották meg, hogy a télen keletkezett jeget tárolták erre a célra, mert rájöttek, hogy a pincében, mélyen ásott vájatokban, szigetelt tárolókban a jég megőrzi szilárd halmazállapotát.

Nagyszüleink elbeszéléseiből tudjuk, olykor a háziasszonyok is hozzájuthattak, mert nagyobb településeken szekérről árulták nyáron a jeget. Ma már erre nincs szükség, mert a sokkoló hűtő leegyszerűsíti az élelmiszerek minőséges tárolását, sőt, mindez úgy érhető el, hogy sem a formáját, sem az ízét nem veszíti el a zöldség és gyümölcsféle sem! Míg a hűtőszekrény első darabját állítólag 1918-ban, Detroitban adták el, a karrierje máig töretlen, de funkcióját a Sokkoló hűtő tovább tökéletesítette.

Mesterséges hűtésre a legtöbbet használatos eszközök a hűtőgépek és hűtőberendezések maradtak, de jelenünk egyik szenzációja mégis a sokkoló hűtő, amely csodaszerkezet a hűtőszekrény és a mélyhűtés technológiájának nagyszerű továbbfejlesztése. Ma már cukrászatban, étteremben, és minden vendéglátóhelyen nélkülözhetetlenek a gyorshűtők, melyek lehetővé teszik az előírásoknak megfelelő, minőséges fagyasztást. A sokkoló hűtő használatával jelentős idő és pénz takarítható meg.