Egy-egy kitelepülés komoly erőfeszítéseket igényelhet bármely vendéglátóegység számára. A különböző rendezvények, fesztiválok, események vendégseregletének ellátása nem egyszerű feladat, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a higiéniai elvárásoknak is meg akar felelni az adott vendéglátó vállalkozás. A szükséges eszközök tárháza emiatt széles lehet, de az alábbiakban összegyűjtöttük a kitelepülések alapeszközeit, amiket mindenképp érdemes bevetni.
Sütő berendezések
Kitelepülés esetén, ha főzésre kerül sor, mindenképp fel kell mérni, hogy milyen főző, illetve sütőberendezéseket alkalmazhatunk. Attól függően, hogy rendelkezésre áll-e elektromosság, vagy a hagyományosabb gáz ellátási lehetőség adott, az alábbi eszközök közül válogathatunk kitelepülés során:
Főzőzsámoly
A főzőzsámolyok olyan esetekben jöhet jól, amikor nem biztosított az elektromos ellátás, hiszen gázüzemű verziókat is találhatunk közöttük, de ma már modern elektromos verziókkal is találkozhatunk. Nagy előnyük, hogy nagy teljesítményűek, így az ételek hatékonyan készíthetők.
Ipari sütő
Az ipari sütők főképp a biztos elektromos ellátottsággal bíró helyeken lehetnek hasznosak. Még relatív kompakt méreteikkel könnyen szállíthatók, és egyszerűen installálhatók. Amennyiben a körülmények adottak, akkor egy hatékony berendezés segítségével készíthetjük az ételeket kitelepülés során is.
Mikrohullámú sütő
A jól ismert mikrók segítségét is igénybe vehetjük, ha adott az elektromosság. A mikrohullámú sütők főképp az olvasztásban és melegítésben lehetnek hasznunkra, de akár sütésre és főzésre is alkalmasak lehetnek.
Tálaló eszközök
A tálaló eszközök esetében nem csak az egyszerű tányér, villa, kanál, kés négyesre érdemes figyelni, hanem például az olyan speciális eszközökre is, mint a hőntartó konténerek, thermoládák használata. Ezek az eszközök az elkészített ételek tárolásában játszhatnak szerepet, amik nem csak tárolják, de az ételek hőmérsékletét is megtartják bizonyos ideig.
Hűtőberendezések
Kitelepülések esetében, főképp kánikula idején mindenképp érdemes gondoskodni a megfelelő hűtésről is. Ez megvalósulhat egyszerű hűtőládákkal, de kisebb hűtőgépek kitelepítésével is orvosolhatóak a hűtési szükségletek. Erről mindenképp érdemes gondoskodni, hiszen az alapanyagok minőségének megőrzése kiemelten fontos lehet.
Higiéniai berendezések
Higiénia terén a különböző fertőtlenítő szerek megléte jól jöhet, de ha adott a vezetékes vízellátottság, akkor egy egyszerű medencés mosogató telepítése is kivitelezhető. Ezeket a lehetőségeket mindenképp még a kitelepülés előtt érdemes felmérni, hiszen a vendéglátásban a higiéniai szabályok betartása kiemelt szerepet kap.
Összegezve:
Egy kitelepülés során tehát számos eszközre szükségünk lehet. A tároló és konyhai eszközökön kívül a sütő-főző berendezések, valamint hűtő alkalmatosságok is a hatékony konyhai munkát segítik egy-egy kitelepülés esetén. Ezért mindenképp érdemes már korábban felmérni a terepet és meghatározni, hogy milyen berendezésekre is lehet szükség.